I.
Tudd, amikortól már csak fogynak a régi barátok,
S nem fog senki esélyt kapni a múltja okán,
Óvó tél ül a seb színére, a búcsú nem égő,
Nem küzd ellene ész, és a szív elviseli.
Hitted, a lélekben biztos hőt tart a barátság,
S most jössz rá, hogy a hő lényege csak fizika –
Ördög táncol a már elenyésző lángú parázson?
Szépségével a tánc lesz, ami fölmelegít.
II.
Számolj, mit nyersz egy-egy rossz festésű bohóccal,
Hogyha cserébe a máz hízik a tapsaidon?
Számolj, volt-e esély kétoldali megbecsülésre,
Hogyha a tarkóján volt igazibb a mosoly?
Véletlen szél vitt vele egy ideig kicsi magként,
Vitte alaktalanul könnyű ígéreteit –
S számolj, volt-e közös levegőtök, hogyha a földön
Fellegi társadként szarba nevelt gyökeret?
III.
Férfierővel már méltatlan küzdeni érte;
Lesz az másra kevés, menjen a régi barát.
Jó felnőni a jó társak képzelt melegében,
S jobb rájönni: csalót minden fészek etet.
Azt gondoltad rég, ha megindul a csónak a társsal,
Hosszan időzöl a part nagy kövein, siratod,
S most ott állsz, ahol őt engedted a deltavidékre,
Ám káprázatosan szépen hajtja a víz.
(Forrás: Székelyföld)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése