Esztendők vonulnak, tompa zuhanással
hull ajkamról a metsző fiatal ének,
fütyülök! – bátor tekintetem ott rezeg
a transzparensek sercegő ívén.
De túl látok rajta, messzi vidékek
gyászos vonaglása fekszik előttem,
folyók tüzesednek s a barikádharcok lármája
keményen a fülembe cseng.
Látom a Tiensánt mérgesen guggolni,
baskír táncol az Ural kélt oldalán,
moccan Ázsia s véres vajúdással
új Inkisint szül a Pamír fennsíknak.
Csikágó tornyait kérges kezek döntik,
primitív mesék pattannak a néger agyából
ki meztelen lányát néhány ócska gyöngyért
bárgyú örömmel most cseréli el.
Lángol a dzsungel, vért hány Európa
görcsös kínokkal ma önmaga elé
s a hitnélküli ember lázas tagadással
elszántan bolyong Marx és Krisztus között.
Itt állok mégis! bennem az élet
tomboló lobogással új formákat fakaszt
s vágyaim kacagva vándorolnak hegyeken és völgyeken át
a meg-megújuló májusi szelekkel.
(Forrás: Erdélyi Helikon 1933. jan.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése