- „Csókolom kezét!” – s egy félhalk: - „Jónapot!”…
Csak ennyi az, mit hallanom lehet.
S mit láttam? Semmit.
Udvarias, szives
Köszöntést s visszabólintó fejet.
Tovább hullámzik tarkán a tömeg,
Bókok, unalmak, röpke sóhajok,
Mosoly, kacérság, csábos új ruhák,
Karcsú bokák és napcsókolt karok…
A Vág is zúgva hömpölyög tovább,
A zenekar egy léha valcert játszik,
A hétköznap közömbös malma őröl
S a forgatagban semmi új se látszik.
Pedig vihar száguldott át a strandon,
Nem látva jött, nem értve távozott,
Míg ennyi hangzott: - „Csókolom kezét!”
S rá válaszolt a félhalk: - „Jónapot!”
Két üstökös, két izzó, mély világ,
Két szikraontó, szenvedélyes lélek
Forró viharban egybeolvadott…
(Pöstyén, 1923. augusztus)
Forrás: Napkelet 6. évf. 2. sz. (1928. január 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése