Egy kósza asszony jő, - szórja a sorsot.
- Emberi sors – halál és szerelem –
Tán világtalan is?
Bizonytalanul
Imbolyogva jő, ép szembe velem.
Elémbe, rég elszórta a szerelmet,
Nála számomra már csak a halál,
Ő nem is bánja, kire, mire szórja?
Biztos, hogy mindenkire rátalál.
Egész közel van – de hisz csak egy árnyék –
- Zuzmarás földön sötétlő alak - - -
Nem létezett talán? vagy szertefoszlott?
Vagy nesz nélkül mellettem elhaladt?
Forrás: Napkelet 6. évf.
1. sz. (1928. január 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése