- Édesanyámhoz beszélek –
Rozsdát fog a nyárfák ezüstje.
Az erdő vállán
Sárgulva foszlik szét a zöld selyem.
Vakult tükör lesz a fáradt folyó:
Iszaprámás, köd-ülte, fénytelen.
- Fogd a kezem a kezembe, drágám! –
Már csak az égre nézni jó.
Leejtett, piros nap-pohárból
Nyugati égre
A szinek szerteömlenek.
Lilaszín felhők hamvas bársonyát
Szegi fénycsipke s dús aranybrokát.
- Most mártsuk a szivünket a fénybe! –
Fölöttünk mennyi kincs lebeg!
Tudjuk: kifakulnak a szinek.
Gyászhirt susogva
Zsákruhát von a mennyboltra a szél
S az árva éj majd felzokog:
Alázúdulnak hideg záporok.
- Most gyüjtsünk szint a szürke napokra! –
Jégöklét rázva jön a tél.
A sápadt ég mégse zúgolódik,
Nem riasztja a téli tetszhalál.
(Aggódó ember itt megszégyenülhet.)
Panaszló varjak mind elcsendesülnek.
- Tanulunk most hivő bizodalmat. –
A Béke őrhelyére ül.
Forrás: Napkelet 6. évf. 2. sz. (1928. január 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése