A kisleányom luftbalont kapott.
Csuklójára kötve libeg-lebeg
A kék csuda, s ő ámulva rázza
A madzagon szálló csillagot.
Igy viszik a sugaras parkon át.
Kis fehér kabátja szárnyként repes
Utána s körötte angyal-kórus
Pedz együgyű szellő-harsonát.
A gyereksereg körégyűrűzik
Cuppognak, integetnek. Férfiak
Állnak meg s kérdik: jár-e már
S a nörszök gomblyukába tűzik szekfűik.
Még a durcás csősz is mosolygana
S egy irigy mama bús, penészvirág
Magzata ágyvánkosába sóhajt
S kérdi: mitől hízik a baba.
Úgy megyünk át az őszi parkúton,
Mint diadalmenet. Arcom tüzel
S az asszonyom szeme büszkén villog,
Bámuljatok: ez az én húsom.
Csak babához nem ér a hódolat.
A luftbalont nézi s az anyakar
Trónusáról a kék álom felé vet
Álmélkodó pillantásokat.
Forrás: Napkelet 6. évf. 4. sz. (1928. február 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése