Van fokosunk, csont-álló, kőkemény,
magyar csárdában magyar koponyát
zúz csak vele az igazi legény!
Van haragunk, hegy-seprő fergeteg,
de csak ha magyar erdő tördelünk
- s ha idegent: szellő lesz, gyermeteg.
Volt híres kardunk, védni idegent,
német sógornak vitam, sangvinem
- s hagytunk pusztulni mindent idebent.
Titán-csináló Szép-csodálatunk
hérosszá ámul hitvány idegent
- s magyar lángészt epével itatunk.
Ó mit kapott Ady, a daliás
dalnok? S mit kap, ha Pestre jő
egy idegen mozi-komédiás??
Jó tollunk dalhoz és meséhez ért
- s magyar szivet szúr mint istennyila,
magyar sorsot, multat, munkást, vezért.
Van vendéglátás, legendás, csodás
s míg magyar gyomor átkokat korog,
másoknak áll a magnum áldomás.
Évezred óta ez a virtusa,
felötödölték s a magyar agyar
magába mar, míg tart a hir-tusa.
Isten, mi volna, ha e sok erő
Dunává folyna, mint a kis folyók?
Ki volna gátnak állni vakmerő?
Ha a szúróst, mit
oltalmára nyeri,
jó gazdaként
sövényre hordaná:
kifele szúrjon, míg
virul a kert??
Forrás: Napkelet 6. évf. 4. sz. (1928. február 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése