Tóth Kálmán: Kende vitéz

Sisak, pánczél vala rajta –

Készen állt a vár udvarra,

Talpig készen vitéz Kende,

S kiáltott a fegyvernekre:

„Nyergelj nekem, nyergelj

Édes szolgám Gergely!”

,Uram uram az Istenre!

Hova mégysz illy fergetegbe’?!

Vihar erre, meg arra is,

Lehullott a rézkakas is…’

„Nyergelj nekem, nyergelj

Édes szolgám Gergely!”

a korláton hirnök csap át:

,Uram! haldoklik az anyád –

S egyetlenegy kivánsága:

Hogy még egyszer fiát lássa.’

„Nyergelj nekem, nyergelj

Édes szolgám Gergely!”

Jön a házból más hirnök is,

Nagy bú mellé nagy öröm is:

,Most szült uram feleséged,

Első fiad, nem néznéd meg?!’

„Nyergelj nekem, nyergelj

Édes szolgám, Gergely!”

Itt a levél a kezemben:

Az országban veszedelem –

Az ellenság már ránk csapott.

Nyergeljetek!…magyar vagyok.

Föltették a nyerget,

S Kende vitéz elment.

Forrás: Vasárnapi Ujság 2. évf. 18. sz. (1855. május 6.)