Thali Kálmán (1839-1909): Juranich (Történeti év 1566.)

„Egy az ur a fényes égben –

Egy ur lesz a földön!

És ki szómnak ellenállna,

Azt a porba döntöm!”

„Föl keletnek ifju népe,

Föl velem csatára!

Legelőször hulljon porba

Magyarok hazája!”

„Büszke magyar Zrinyi Miklós

Add föl gyenge várod!”

„„Mondom néked török szultán –

azt hiába várod!””

És rohanják Szigetvárát

Bőszült janicsárok,

Nékiek nem magas a fal,

És nem mély az árok.

Karcsu spáhik odahagyva

Harczparipát, nyerget:

Bátoritják, gyámolitják

A rohanó sereget. –

De a bástyán hősök állnak….

Erre pogány erre!

Itt jövend el végső órád –

Az élő Istenre!

– Ha Zrinyi egy óriás kard:

Juranich az éle:

A törököt annáljobban

Gyilkolhatni véle!

Gyilkolja is, emészti is

Párosával vágva –

Előtte egy holttest halom

Magasul a várra.

És alatta vérhullámon

A halál hajója……

Ki volna, ki illy erőnek

Porig ne hajolna?!

Futnak már a janicsárok

Fegyveröket hányva –

S a törökök szultánja majd

Meghal boszujába! –

* * *

„Büszke magyar Zrinyi Miklós

Add föl gyenge várod!”

„„Mondom neked török szultán –

Azt hiába várod!”

Romhalommá lőn a bástya,

Betelett az árok – –

Betöltötték az elhullott

Spáhik, janicsárok.

De az őrség leolvadva

Alig harmad részre….

Lesz-e ember, elég ember

A ki álljon résre?

Meggyöngülve, kifáradva –

Fegyverök is csorba:

Csak a lélek elszántságán

Nem esett még csorba!

Sürög forog az ellenség,

Hangyaboly a tábor;

Agg uhlemák lelkesitik –

Ki nem elég bátor. –

„„A próféta szent nevére,

Allah kedves népe:

Ki elesik a mennyország

Veszi kebelébe!””

S felmagasztalt őrűltséggel

Rohannak a spáhik.

Büszkén nézi vén Sulejmán

Küzdő katonáit. – – –

De mi zaj kél s viharban?

„„Férel török, félre!””

Ifju vitéz, hős Juranich

Áll a csataélre.

És megfürdik az ősi kard

Piros, pogány-vérbe…..

Minden csapás azt hirdeti:

„„Félre török, félre!””

Karcsu spáhik, hős jancsárok

Nyomulnak már hátra –

Oda van a török sereg

Ékessége, bátra!

S sátorábul vérzőszivvel

A ki mindezt látja:

Vén Sulejmán, ősz Sulejmán

Meghal bosszujába! –*)

* * *

Ifju vitéz, hős magyar nép,

Mint szánlak én téged!

Mert hiába, mert hasztalan

Ritka vitézséged!

És ezuttal az ősi hon

Bár megvan is mentve:

Tűzbe lángba Szigetvára –

Nem maradhatsz benne. –

Hősöket, a kiket meg –

Nem törhetett semmi :

Az elemek kényszeritik

A várból kimenni.

Búsan szól a tárogató

Összehivó hangja:

Elébb harczok’ csalogánya k

Most halál harangja!

Várpiaczra gyül a népség,

Zrinyi kis csapatja;

Készen állva, bizton várva

Az utolsó harczra. –

Jő a vezér könyüs szemmel

Végig néz a népen, –

Kitartásuk’ vitézségük’

Megköszöni szépen.

A szent zászlót Juranichnak

Áldva adja által:**)

„Édes fiam, kedves fiam

Halj meg hős halállal!

E lobogó szemfödőd lesz –

Hazád lobogója….

S most utánam jó vitézek!

Itt a dicső óra!”

És rohannak az elbusult

Véres oroszlánok:

Gyilkolni kész karjaiba

A hideg halálnak. –

Lehanyatlik már a vezér

Tajtékzó lovárul:

De alatta tiz, husz török

Heverész – párnául!

Már csak itt ott látni magyart –

Végső harczot küzdve;

A hősök, az oroszlánok

Porba vannak dülve. –

De a zászló még fönn lobog,

Juranich még harczol,

Egymagában – béköritve

Egész sereg tartól.

Végre ő is összeroskad

Száz halálos sebben – –

Még akkor is azt susogva:

Édes hazám, szentem!

….Illy példátlan vitézségen

A jó török bámul;

S szégyenkedve, pironkodva

Fordul el a vártul. –

Forrás: Vasárnapi Ujság 2. évf. 52. sz. (1855. deczember 30.)