P. Molnár István: Bár hányszor születnék!*

Kis udvarom’ kellő közepében

Egy galamb-pár repked szerelmében;

Szét repülnek, de csak a munkára:

Szalmáért megy az ártatlan pára,

S abbul együtt fészket raknak ketten.

Kis feleségemmel tanulunk a leczkén;

– Bár hányszor születnék, földmüves lennék én!

A tavasz tán csak azért ollyan szép

Hogy zöldbe jár városokbul a nép?

Virul tenyész, szeret ekkor minden;

S én mindennap gyönyörködve nézem,

Mint lesz anya a felviruló föld.

És lám segitek is e föld tenyészetén;

– Bár hányszor születnék, földmüves lennék én!

Nyáron, midőn földeimet szántom

Gondolatim messze elbocsátom:

Meg-meg térnek a kis pacsirtával,

Melly fölöttem szinte szánt dalával;

Én is mint ő: ollyan szabad vagyok,

Hiszen csak kezem van a földdúló ekén:

–Bár hányszor születnék, földmüves lennék én!

Mikor a nap utolsó sugára

elmerül a nyugoti rónába,

Elballagok ekém után haza,

Készen vár rám: nőm és a vacsora.

Vesszőn nyargal kis fiam előmbe;

Multomra gondolok gyermek-fecsegésén:

– Bár hányszor születnék, földmüves lennék én!

A marháim sorba hevernek le

Ugy nyugosznak, szinte nyögnek bele.

„Munka után édes a nyugalom”

E közmondást naponként tanulom.

Reggel korán uj erőre kelek

Munkámat ugy kezdem, a hogy jó keresztyén

– Bár hányszor születnék, földmüves lennék én!

Télen élem legszebben világom

Tele csűröm, tele van hombárom.

Ha adómat egyszer lefizetem:

A rosz időt falon át nevetem;

S olvasgatok a meleg szobában,

Azt olvasván nőmnek szelid nyugodt képén:

– Bár hányszor születnék, földmüves lennék én!

(*Az a jó mezei gazda, a ki ezt a verset irta, maga sem tudja tán, hogy millyen szépet irt. Ez ám egészséges, tiszta érzésből származott dal, mellynek szerzőjében, daczára ismeretlen nevének, könnyü felismerni az ihletett költőt. A beküldendő köszönettel tartozunk e közleményért.   Szerk.)

Forrás: Vasárnapi Ujság 2. évf. 48. sz. (1855. deczember 2.)