Medgyes Lajos (1817-1894): Emlékezés Jókai látogatására (Deézs, 1853.)

Ép’ kertemben kapálgaték,

Midőn hozzám jövél;

A lantnál – ugy gondolkodám

– Most jobb a kapanyél.

Megnéztél mélyen, hosszasan,

Csak neme ismeréd; 

A nagy multból egy fenmaradt,

Egy roncsolt töredék…

Hozzád futék – kezet fogánk,

a két hon germeke, K

S szemünkből, nem tudom miért,

Nagy könycsepp görge le.

Kisded szobámba vittelek,

Hol egedül lakom;

Mellet Árpád épittetett

Az ősi várfokon.

És ablakomból bámulád

A roppant kőpadot,

A hét vezér a harcz felett

A hol tanácskozott.

És bámulád az oszlopot,

Hol az első sereg

Háromszor Istenhez rivalt,

Hogy e hont nyerje meg.

….Körül oltárkint állanak

Tömör szirt-lábakon

A rózsa-, Béla-, Hubahegy,

Regékkel gazdagon.

S Csicsóvárát, és távolabb

Cserhalmot mutatám,

Honnan a hon ős hirneve

Romokban néz reám.

S te ennyi szent helyek között

Irigyléd lakomat:

Mint ki jár rejtett kincseken.

S nem tudj ami van ott.

És feddél, hogy mért hallgatok,

Lantom mért dobtam el: –

„Szőjük be a sötét jelent

A multnak fényivel.

A melly nemzetnek ajkain

Dicsőség dalja él,

Sirjából az, mint a phönix,

Szebb fényben ujra kél.

Mint éj,  csillagezered

A mellyre leragyog,

Nagy hősein a honfi-sziv

Uj lánggal fellobog…

S hogy még e hon –”de jobb talán

Ha ezt most elhagyom….

Te mondád: Kaliforniának

Az érzésben vagyon. – –

Kolozsvárig kisértelek;

Ot nőd is láthatám,

S mellyen ezüst-tollat nyerél

Voltam a lakomán.

– Más nap mentél….s nem félhet az

Az ut veszélyitől,

Ki müvésznőt visz karjain,

S ezüst-tollal repül.

  

Forrás: Vasárnapi Ujság 2. évf. 46. sz. (1855. november 18.)