Szent Bernát hymnuszából

Első rész

Idvöz légy ez világnak idvössége

Drágalátos Jézus Krisztus!

Im én köröszfádhoz léptem,

Te légy néköm segödelmem.

Szent körösztfán ha gondollak,

Te kénodban és kivánlak.

Úgy imádlak, mint látnálak

Sőt énelőttem tudlak.

Ó mely mezételen tégöd látlak,

Szent körösztfán ha imádlak!

Megveretve, meghúzlalva,

Megtöretve, megutálva

Kegyös pásztor! te kénodban

Én ne legyek megutálván?

Esmerj engöm, édös váltóm!

Legyen te szent kénod gondom.

Keserüllek tiszta szivvel,

Kivánatos akaratával,

Nem fárattság, sem nehésség,

De vigasság és édösség

Ha kénodban őrizendlek,

Körösztfádon ölelendlek.

Kérlek, uram, meg ne útálj,

Méltóságost engöm meghalgass:

Közel vagyon te halálod…

Szent fejedet hozzám hajtsad,

Én ölembe megnyugossad.

Te bévségös malasztodba

Vogy tehozzád bizonságban,

Hogy lássalak, kívánjalak,

Szolgáljalak, nyugossalak!

Ó mely kegyösségben látlak,

Mert kész vagy jónak és gonosznak,

Kegyötlennek és kegyösnek,

Te sebedben mind helyt lelniök,

Mert szent vérödnek hulását

Te őnekik ingyen adád.

Kegyös uram, Jézus Krisztus!

Ki verettettél, sebösültettél,

Kesergettettél!

Betegökért betegültél,

Szegényökön könyörültél;

Im én magam hozzád vettem,

Kór voltomat hol esmertem:

Bínösökön ki könyörülsz,

Hiszöm, velem nem nehezülsz.

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 7-8. old. – Bp., 1903.