A tündérországról bőséggel olvastam,
Olasz krónikából kit megfordítottam
És az olvasóknak mulatságúl adtam,
Magyar versek szerint énekbe foglaltam.
Leszen most beszédem ifjú Árgirusról,
Akléton királynak kisebbik fiáról,
Ő szeretőjéről, tündér szűzleányról
Fáradsága után ő vigaságáról.
Bizonynyal országát én meg nem mondhatom
Akléton királynak, hol legyen nem tudom,
A tündérországban volt kővára tudom,
Mint a krónikából értem és olvasom.
Ékes tartománynyal a király bír vala,
Szép fénlő kővára országában vala,
Asszony felesége szép Medéna vala,
Három vitéz fia a királynak vala.
Régi rakott kerte a királynak vala,
Mely szép termő fákkal ékesítve vala,
Drága szép folyóviz kertében foly vala,
Melylyel szép kőkerte ékesítve vala.
Történik azonban: kertében hogy járna,
Egy szép virágosfát ott a kertben láta,
Melyet ő azelőtt még nem látott vala
Honnan hozták oda? ő azt kérdi vala.
Virága mint ezüst olyan szinű vala,
A közepi pedig szép gyöngyszemmel rakva,
Melynek a termését alig várja vala
Háromszor egy napon virágozik vala.
Sietséggel király a kertészt hivatá,
Kérdi: az almafát ki plántálta volna?
Mondá, hogy ő többé azt nem látta volna
Sőt annak szépségét még ő is csudálná.
Gyönyörüségesen nappal az almafa
Ezüst virágával úgy tündöklik vala,
Ejtszaka nagy szépen megérik almája,
De reggelre fáján egy sem marad vele.
Forrás: A régi magyar
költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 32. old. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése