Lantos elbeszélés
- - - - -
De az fellyülmondott Pál, Kenézy,
Ároknak mélységét igen nézi;
Ki Szabács erős voltát elméllé:
Honnég mindemő álgyú kell mellé.
Szorgost megyen Nándor-Fejérvárra,
Holy király erről bizon hirt vára
Legottan számtalan sok hajókat
Fejérvárnál az Dunán valókat
Nagy hamar felvontata az Száván,
És Szabácsvár tájatt hoztata számán.
Nép számtalansága körny9öl állván,
Nagy erősséget víz felöl csinálván,
Hajókat mond árokba vontatni,
Környöl pattantyúkval falt bontatni;
De ment az hajókot felvontatá,
Sok felől Szabács falát bontatá.
Vízárokból viadalt es tartottak:
Azzal Szabácsnak igyen sem árthattak;
Mert mondhatatlan szakálosokval,
Sok nyilakval, sőt számtalan fokval,
Kézi puskákval, nagy pattantyukval,
És kölömb-kölömb álgyúkval.
Sebes és gyuan szönetlen lőttek,
Sőt menden erejekvel rajtonk löttek.
No azért strumlottak kémélletlen,
Hogy belöl sérelm lött mértékletlen.
Afelett sokszer harczolást töttek –
Azzal magoknak sok sebet vettek,
Halált es vallottak hát némellyek
Királi nagy tisztessége mellett.
Elő egy iffjú, Várday Simon,
Kinek anyja é-naponkéd sírhon!
Bizon, ő kegyes árfiú vala,
Ki pattantyú miá ott hala.
Más cseh vitéz, Francz, főtisztes hadnagy
Kik bizon kegyes istennél vadnak.
Ebbe sonha senkinek nincs kétség –
Vagy tisztül ott helen őköt ércsék;
És a többi, ott ralylyal kik haltak,
Isten… szeretetesek kik voltak.
Ma imár őérettek imágyon,
A felett istennek nagy hálát agyon
Mendennemő nagy sok jótételről,
És erős Szabács megvételéről;
Ki alatt volt népnek válogatotta,
Dolgát menden ment vitéz tartotta,
Kit meg nem mondhat emberi állat
Mely nagy harczolás volt Szabács alatt!
Menden ott vitézségét mutatta,
Mert királ őköt hozzá núgatta.
Egy idén nagy jeles strumlást tőnek,
Azzal magyarok jó nevet vőnek,
Kin hát cseh vitéz népek nem voltak.
De azokba osztán sokan haltak:
Mert tulajdon hát önmagok,m ikor
Volt volna setét előálomkor,
Szabácsba nagy vesztegség lőtt volna:
Vitéz cseh nép azét beljött volna,
Szertelen magokat ott rekesztvén,
Egy házat viadalhoz gerjesztvén,
Legottan túlbelöl török népek
Nagy viadalt velek törletének.
Sok közölök, kik ottbenn valának –
Nékik kézen, nékik vizbe halának.
Oh navalyás, hitván keménség!
Mit tőn nekik ez az kevélség!
Meghalának nagy vakmerőségbe,
Bizon, nem vitézlő merészségbe.
Ezt mi hagyjuk mind ugyan azonba,
Mert semmit nem hoz nekünk haszonba,
De jelentsök Ali vég jövését,
És onnaton ment való…………slt.
Volt olyha tizenöt ezer lóval,
Mind válogatott nép lovaglóval
Szabácshoz nem messze egy kis halmon
Mesereglék, hogy beszédet halljon.
Szabácsba nagy felszóval kiáltnak,
Arról bölcsessége lőn királynak:
Hagya nagy sok dobot doboltatni.
Trombitákval es trombitáltatn;
Olyha hasad volt ég mindezektől;
És volt nagy kiáltás vitézektől.
Hogy szozatot ők ne vehessenek, -
Onnaton annálkül mehessenek. –
Ali bég jöttő lön csak önkára:
Meg sem fardola semmi munkája!
Ott ezen ők nagyon óhajtának
Egyenbe és mind fejet hajtának,
Nagy bus jonhhal meg visszatérének.
Viadalt kezdeni sem merének.
Az főhajtásról vevék eszekbe,
Hogy nincs segedelm már több ezekbe,
Azon kezdem enden vélekedni,
Sőt főhajtáson sem elégedni
Azért igen iffiú török Hamza,
- Gondolván, hogy volt magyar – ott haza
Erős Szabácsból törökök közöl
Nagy sietetességvel kiszökni készől.
Kiszökvén, szorgott királhoz juta,
Legottan neki egy helyet muta,
Honnég alkobb Szabácsot veretni,
És könyöebb leszen őt megvehetni.
Az helről kezdék szörnyen veretni,
Mind környöl nagy erössen töretni.
Jóllehet affelől volt sok kötez:
De azért ingyen menden vetez
- Ment arról imár török nép beszéli –
Lött nekik menden vetez nagy veszél.
Mel nagy mondhatatlan veszedelmbe
Lőnek azután es kegyes kegyelmbe:
Mert esmerék, hogy meg nem bírhatják,
Sőt császárnak azt meg sem írhattják,
Azért tökellett tanálcs lőn köztök,
Hogy menden szabad lenne önköztök:
Ki akarna, az válnék császárhoz,
Avagy magyari Mátyás királyhoz:
Az kencset ki ott császárt illetné,
Sem egy kéz köztök azt ne illetné
Azon szerént Szabácsba bennhadnák,
És Szabácsot királynak megadnák.
Ment fejedelmnek belől tolmácsolja
Ezt senki kivöl meg se másolja
Mert ez lőn hát nálok tökélletes,
Királnál kedig nagy kellemetes,
Sőt jónak teték ő-felségének
És hozzjá tartó nép közösségének
Mert nagy miltó az menden felségnek:
Nagy kegyelmes legyen ellenségnek!
jelesöl kediglen mindazoknak.
Kik kegyes kegyelmnek esni szoknak.
- Akarattyok szerént tőn kegyelmet
És nagy míltoságos engedelmet,
Igy megadák Szabács erősségét
Benne hagyák algyuknak bőhségét
Mely algyukat királ többőhteté
És Szabácsot nagyon erőssöhteté
Hagyván benne vitézeknek javát
Hogy-ne látná továbbá az kárát.
És mind ezen szerént hát megleve,
A töröknek és mindennek kegyelmet teve.
Királ ugyan Budára eredvén
Török sereg környölő terjedvén
Hát valának nékik nagy csudába
Hogy Budának minden utczájába
Jelennen királnak odvarában
Láltnak török népet kazdag ruhában,
Kiralnak ékessen odvarlani,
Ezt meghallák Törökországba –
török császár lőn nagy bosszóságba.
Forrás: A régi magyar
költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 11-13. old. – Bp.,
1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése