Tinódi Sebestyén: Buda veszéséről

Siralom adaték sok rendbeli népnek,

Ki hirével lészön föld kerekségének,

Mert vége lőn immár mi vig életünknek:

Ezt tevé fogsága kegyös vezérünknek.

Esztökben vegyétök az úrnak fogságát,

Jó Terek Bálintnak tőlünk igy elváltát,

Lám minden értötte jámborul szolgáltát,

Mindenik urának mindönben hiv-voltát.

Benn Erdélyben lőn János király halála,

Ottan ő udvara igen megpusztúla,

Urakban egynehány mert ott meghasonla,

Kik miatt ez ország im mind elpusztúla.

Ágyúkkal némötök ottan készülének,

Kincses Buda alá hamar sietének,

Törést és nagy rontást ők nagyot tévének,

Azért az Budába nem férközhetének.

Serénsége vala jó Terek Bálintnak,

Mert igen hiv vala az király fiának,

És ő véle öszve az szegin országnak,

Rettenetös vala mint az némöt pártnak.

Terek császár halá némötnek erejét

Hamar készitteté az ő nagy erejét,

Basáit, szancsákit sok rendbéli népét

Memhet basát hagyá mint császári képét.

Igen parancsolá császár az basának,

Hitöt, szép szót irna az magyar uraknak,

Jelösben mindennél jó terek Bálintnak

Szóval, ajándékval magad ajáld annak.

Az basa indula, Eszékre ha juta,

Jó Terek Bálintnak hamar elirata,

nagy szép szókkal ötet hozzá hivattatá,

Minden jóval lenne, császár azt fogadta.

Nagy gondja lön erre jó Terek Bálintnak,

Ezt ő megjelönté főfőf szolgáinak,

Oly tanács adaték ez nemes úrfinak,

Hitlevelét kérte az Terek császárnak.

Urfi igy felele bánatos beszédben:

Ha én hitöt kérök az én levelemben,

Kezd kétségös lenni az én hivségömben.

De csak bizom magam én jó Istenömben.

Sokak szidnak engöm az hajas tereknek;

Szerető uraim nyilván vagyon nektök,

Terek barátsága úgy nem kell kedvemnek,

Mint olyan hitetlen ragadozó ebeknek.

Lám mi nem láthatánk oly jó fejedelmet,

Ki megrontja vala gonosz terek népet,

Szabaditja vala az keresztyén népet,

Értök szerencsére vetöm én fejemet.

Indula Tárdánál az táborban juta

Egy sátort az basa hamar vonyattata,

Ott nagy tisztösséggel abban szállattatá –

Főfő terebekkel neki udvartata.

Jó Verbőczi Imre nála kedves vala,

Mint egy atyafiát úgy szereti vala,

Mert nagy szive szerént néki szolgál vala,

Basa sátorában akkort véle vala.

Terekek csudálják szépön terött voltát,

Mert régön halották a jó vitéz voltát,

Azonban elhozák császár ajándokát,

Azután elhozák basa ajándokát.

Öltözött lovakat, aranas ruhákat,

Avval az császárnak nagy kegyelmes voltát,

És Memhet basának minden barátságát,

Urfi ott ajánlá nagy hiv szolgálatját.

Rajta az basa lőn oly nagy vigasságban,

Hamar béhivatá az ő sátorában,

Szép édös beszéddel lön véle tanácsban,

Hogy császárnak lenne hiv szolgálatjában.

termetét, szömélyét basa megszömlélé

Udvara népit és széllel megszömlélé

szebben termött embört soholt ő nem lele,

Az úrfival basa ott arról beszélle:

Udvara népével Budára sietne,

Szolgálna császárnak és ott véle lenne,

Mit császár akarna mind az tévő lenne

Urfi elbucsuzék, basátul elmene.

Sok mulatság nem lőn akkort ő dolgában,

Házátul siete az romlott Budába;

Immár basa vala Kanyánál táborban,

Szent Gellrnél vannak némötök barlangban.

Dunát beállották nagy vizi erövel,

Magokat beásták környül nagy vermökvel,

Megrakták álgyukval, vannak bátor szivvel,

Memhet basát várják fejenként vig kedvvel.

El-bé Terek Bálint ha juta Budába,

Az budai sok jó lőn nagy vigasságban,

Az magyar urakval lön ő oly tanácsban,

Népöket szálliták kinn az hegy aljába.

Tönek ostromokat az némöt táborra,

Elvegy terekekvel együtt mennek harczra,

Köztök Török Bálint szive bátorságra,

Csudaképen siet nemötök sánczára.

Jó Prini Pétörrel ö szömbe lött vala,

Ki nagy szép szavával igen kéri vala,

Hogy az terek mellől hamar elállana,

Mert az császár hiti végre őt megcsalná.

Nagy hitleveleket néki jelent vala,

Császár, basa, szancsák kiket adtak vala,

Mely hitlevelekre császárhoz ment vala,

Hittelőt megcsalván megfogatta vala.

Ott jó Terek Bálint ezzel sem gondola,

Urához, herczeghöz igaz szivel vala,

Kiért ő halálát ott nem szánja vala,

Atyja szerelméjért im mely nagy kárt valla.

Dráván Terek császár immár elküldt vala,

Az némöt táborba hamar hir jött vala,

Császár hatalmátul úgy rettentek vala,

Titkon Duna vizén ők költöznek vala.

Jó Pest városában sokan elkelének

Bennök az táborba kik ott rekedének,

Terek, magyar miatt mind megöletének,

Terekek úsztatnak, sokan elkelének.

Nagy hamar Terekek Pestben bemenének,

Nagy gazdagságokat, álgyukat nyerének,

Némötország felé, némötök sietnek,

Víz erővel összve el-felsietének.

Császár Scambriához azomba eljuta,

Nagy szép sátorokat ott ő felvonyata,

Nagy hálákat ada Állát kiáltata,

Az ő basáihoz vig kedvet mutatá.

János királynénak Budában izene,

Hogy az királyfiat ő neki küldene,

Mennyi fö úr vagyon öt alakésérné,

Mindenik hivségét azzal jelöntené.

Vala nagy bánatja királné asszonnak

Vele egyötömbe az magyar uraknak,

Nem hihetnek vala nyilván a császárnak,

Azért királyfival aláindulának.

János herczeg vala aranyas szekérben,

Az urak közüle vannak kisérésben,

Mikoron jutának császár eleiben,

Császár látá őket, vala vig kedvében.

Tanácsában császár mondá az basáknak:

Herczegöt megadnák királyné asszonnak,

Az urakban ötöt megtartoztatnnak,

Herczegöt felvivék, urak megmaradának.

Az basák beszéllik hatalmas császárnak,

Nagy jó vitézségét jó Terek Bálintnak,

Mindönöknél feljebb dicséretöt adnak,

Hogy mind az két párton jobb vitézt nem monnak.

Te felségöd hogyha mast ezt elbocsátja

Vannak sok vitézi, hogyha feltámasztja,

Az Drávát felségüd míg általhaladja,

Hátul valo néped ö mind levágatja.

Ezt császár hogy hallá, hagyá őt megfogni

És az több urakat Budába bocsátani,

Budának városát hagyá elfoglalni,

Az szolgálo népet mind el-kibocsátni.

Szép szóval urfiat vivék egy sátorban,

Ott az több urakat bocsáták Budában,

Terekek menének sokan az várasban,

Császárnak foglalák, vannak nagy vigságban.

Igen kiáltatá császár nagy felszóval

Az kiszolgáló nép menne hamarságval,

Mert fél óra mulva büntetik szablyával;

Minden ki ezt hallja siet gyorsaságval.

Igen fosztogaták őket, úgy bocsáták,

Az királné asszont mind felrakodtaták,

Minden ő kincsével el-kiinduttaták,

Császár hagyásából békével bocsáták.

Gyorsan az urakkal asszony kisiete

Lippa felé császár ötet késérteté;

Budának szép várát sirva megtekinté,

Azzal önnön magát igen keserité.

Ez jó Terek Bálint marada fogságban,

Rusztán basa tartja az ő sátorában;

Szolgáinak izent ő nagy bánatjában,

Hivséggel lennének ő szolgálatjokban.

Terek Jánost, Ferenczöt néki két szép fiát,

hallgatnák egyemben ő asszony szép társát,

Fogadnák mindenben ő parancsolását,

Gondolnák az Pökri Lajosnak példáját.

Hitlen terek császár hitinek nem álla,

Ez nemes úrfiat véle vivé alá,

Az Suliman basát Budán hagyta vala,

Igy nagy nyereséggel ő el-alászálla.

Fohászkodik vala és igen sír vala,

Jó Terek Bálintné, hogy hírt nem hall vala

Mert ő vitéz urát igen félti vala,

Hogy az terek hiti végre meg ne csalná.

Egy levelet neki ha megmutatának,

Hogy fogsága volna ő vitéz urának:

Erő szakaszkodék kezének, lábának,

Földhöz üté magát, ott sokan sírának,

Csudaképen töri, fárasztja ő magát,

Sirva ápolgatja futosó két fiát,

Oly igen kesergi urának fogságát,

És az két fiával az nagy árvaságát.

Igyen éjjel nappal hallják kesergéset,

Immár nem álitja világban élését.

Hallja meg az Isten az ő könyörgését,

Hogy hamar láthassa ura megjövését.

Ti jó keresztyénök! tegyünk áldozatot,

Hogy Isten hallgasson tőlünk imádságot,

És megszabaditsa jó Terek Bálintot,

Hívön szolgálhassa ez szegin országot.

Ezer ötszáz negyven és egy esztendőben

Budáról császárnak el-alámentében,

Szigetben ki szörzé vala nagy fektében,

Vitéz urán való nagy kesergésében.

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 53-58. old. – Bp., 1903.