Midőn a pesti ablakok közt
Már szaporodnak a legyek,
Föltünedeznek itt is, ott is
A szalmaözvegyek.
Derék, kövér, öreg fiúk ők
És egyben mindnyájan egyek:
Nagyon szeretnek vigan élni,
A szalmaözvegyek.
Sürgősen elküldik az asszonyt,
Az asszony hadd másszon hegyet,
Míg kényelmesen otthon ülnek
A szalmaözvegyek.
Az asszonyt küldik, hadd fürödjön
S a szivük hangosan ketyeg.
„Ó szent szabadság!” – ezt üvöltik
A szalmaözvegyek.
A férji hüséget ilyenkor,
Ahol mindent megőrzenek:
A molyintézetbe akasztják
A szalmaözvegyek.
Aztán kecsesen és lizséren
Vadászva csókot s más kegyet,
A nőkért kezdenek hevülni
A szalmaözvegyek.
Váltván a nyári kabaréba
S a téli szinkörbe jegyet,
A művészetet támogatják
A szalmaözvegyek.
És fölkarolva egy művésznőt
Vagy egy molett vig özvegyet,
Budára mennek vacsorázni
A szalmaözvegyek.
Az ő dalukat visszhangozzák
Budán a tisztes, vén hegyek
És rengeteg pezsgőt megisznak
A szalmaözvegyek.
Reggel, mire hazavetődnek,
Elmult öt óra s egy negyed…
És az ebédet átalusszák
A szalmaözvegyek.
Aztán a feleségnek irnak
Levelet, mindennap egyet,
Ilyenkor borzasztó gyöngédek
A szalmaözvegyek!
És irják: „Nappal sok a dolgom,
Nem tudom este, mit tegyek…”
A nőknél is jobban hazudnak
A szalmaözvegyek.
És irják: „Rád gondolok édes
És tizkor aludni megyek…”
Lelketlen és sötét betyárok
A szalmaözvegyek.
Aztán a dolgot kezdik unni,
A hátuk fáj, gyomruk beteg,
Lassankint csöndesen letörnek
A szalmaözvegyek.
Egy szép napon telegrafálnak:
„Jövök. Mit hozzak? Mit vegyek?”
S a feleségükhöz röpülnek
A szalmaözvegyek.
Ők is fürödnek, mint az asszony,
És másznak két hétig hegyet,
Aztán megint elülről kezdik
A szalmaözvegyek.
Forrás: Heltai Jenő: Fűzfasíp – Nyugat Irodalmi és Nyomdai
Részvénytársaság Bp., 1913.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése