Heltai Jenő: Nyári éjszaka

Tollam azt leirni gyönge,

Hogy a nyaraló-helyen,

Hol sok pesti van jelen,

Mily magasztos az éj csöndje!

Nem susog, csak pár fa-ág,

Isteni a némaság,

Melyet hóba-hébe,

Egy rövidke pillanatra

Csak a vicinális gyatra

Robogása szakit félbe.

Nem világos, csak pár ablak,

Itt-ott a kutyák ugatnak,

Üvöltenek

Süvöltenek

A hold felé, mely most remek

Ezüstfényben tündököl.

Vonitanak mindenünnen.

Míg ezt halljuk, a zsebünkben

Összeszorul az ököl.

Lényünk pukkad

Ajakunkat

Elhagyja egy szitok, átok,

De azután ujra csend lesz,

S mi élvezzük ezt a kedves,

Sőt fenséges némaságot.

Ám most a bokor alól

Valami muzsika szól,

Halkan, aztán hangosabban,

Dobog, tülköl, csattan, pattan.

Hogy enné meg a fene,

Hisz ez katona-zene,

Mely a szomszéd kertbe’ hátul,

Ömlik, dől a grammofon torkábul,

Örömére a családnak,

A gonosznak, a galádnak,

A gonosznak, a galádnak,

Amely minden áldott este

Eme zaj-géppel mulat.

Egyszerre, mily hangulat!

Mint hogyha csak erre lesne

A környéken mind a ház.

Megszóll a nyári éjben,

A csöndesben, a sötétben,

Grammofon nem egy, de száz,

Itt Caruso hangja csattog,

Ott a „Jogász-csárdás” pattog,

Emitt

Hallod hegedün Vecseyt,

Amott fölzúg a játszi dal:

„Móric maga nekem

Ilyen fiatal!”

Végig az utakon, a tereken

E lemezek

Bősz hangja rezeg.

Köröskörül sötétség,

Az ember lelkét elönti a kétség,

Hogy álmodik-e, avagy ébren

Motoszkál ez a hangtömeg fülében?

Mint hogyha konok,

Bősz démonok

Visitanának, vijjognának szerte,

A háztetőn, a pincében, a kertbe’:

És nem szünik a pokolbeli torna,

Amott megszólal egy kintorna,

Itt egy vadászkürt sóvárgón eped,

A Vilja-dal

Az ember szivébe nyilal,

De ugy, hogy dobhártyánk majd megreped.

Emitt a fésü-nóta serceg,

Majd meg belép Bob is, a herceg

Egész sereg

Grammofon nyekereg,

Brekeg, mekeg, morog, forog,

Ilyen zajt százezer torok

Se csap, egyszerre hogyha bőg.

Hol vannak azok a pogány,

De szép idők,

Mikor a nyári éjjel csöndjét,

Más nem zavarta csak egy gyöngéd

(A rim kedvéért) csalogány?

Forrás: Heltai Jenő: Fűzfasíp – Nyugat Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság Bp., 1913.