Az ember egyszer átáz,
Egyszer átfáz.
És erre elfogja egy ádáz,
Cudar nátha,
Mely aztán oly soká tart,
Mint hosszu ezredévek átka.
Hogyha náthás vagy tavasszal,
Bánatodban megvigasztal
Az a hit, hogy jő a nyár,
Ámde hogyha nyáron kaptad
Azt a náthát, ugy nem adhat
Vigaszt néked semmi már.
Mert az ilyen nátha konok,
Konokabb mint a rokonok,
Akik vendégségbe főleg
Akkor jönnek,
Mikor nagyon kellemetlenek.
Ilyen ez a nátha nyáron,
Minden módon, minden áron
Állandóan orrodon lebeg.
Hol fogott el nem is sejted,
Ugy jön, mint egy elfelejtett
Régen látott jó barát,
Nem lehet lerázni könnyen,
Ragaszkodik hozzánk szörnyen,
Szeretettel karol át,
Velünk fekszik és velünk kel
És akárhová megyünk el,
Hűségesen elkisér,
Velünk egy test, velünk egy vér,
Barát, rokon, hitves, testvér
E náthával fölnem ér.
A szemünk sir, mint az ég
Nyári zápor idején,
Belül forrunk
És az orrunk,
Alkonyati pirban ég,
Az agyunk zúg
S mint maró lúg,
Csípi orcánkat a köny,
Itt nincs flegma, nincs közöny,
Nincs megadás, türelem,
Ahol ez a nátha pusztít,
Fű ott többé nem terem.
Itt mit sem érünk
A reménnyel,
A nátha jő,
De sohse mén el.
Prüszkölsz tőle,
De sohse gyógyulsz ki belőle,
Olyan ez, mint az első szerelem,
Melynek emléke mindörökkön él,
Magános éjszakákon megjelen
S a balga szivben uj életre kél.
Ó nátha, nátha,
Hűség virága!
Te önzetlen, te kitartó barát,
Aki kitartasz mindig velünk együtt!
Neked köszönhetjük,
Az orrok biborát.
Te állandó, te mindig ujra friss,
Te elkisérsz a sir gödrébe is.
Sőt a sir homálya
Se nyel
Téged el,
Örökkön élsz és fiuról-apára
És apáról-fiura szállsz…
Most is nekem rohantál uj erővel…
Lobogó zsebkendővel
Köszöntelek. Üdvöz légy náthaláz!
Forrás: Heltai Jenő: Fűzfasíp – Nyugat Irodalmi és Nyomdai
Részvénytársaság Bp., 1913.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése