Heltai Jenő: Vicinális

Az ember akármit csinál is

A vicinális,

Mégis csak vicinális,

Vagyis oly szerkezet,

Melyben a lassuság,

A büzzel viv tusát

S a forróság a füsttel fog kezet.

A nyaraló családapa,

Ki lakást másutt nem kapa,

Csupán a vicinális mellett,

(Mert finomabb helyre nem tellett.)

Naponkint kétszer,

Hetenkint tizenkétszer

Megélvezi e járművet.

Az ökör, amely rág füvet,

Óh, családapa, nálad

Százszor okosabb állat.

Mert ő legföljebb gyalog

Andalog.

Te pedig

- Óh, iszony! –

Vicinálison

Mégy Bendegúztelepig.

Jól tudom,

Az ökör is megy néha vasuton,

Sőt

A sors, a mostoha,

Többnyire Bécsbe köldi őt,

Hogy ott belőle marhahus legyen.

De vicinálison nem megyen

Az ökör soha.

Nem. Nem.

A családapa ellenben,

Megy konokul, kitartón.

Számára nincs pardon.

Az élesszemű kalauz,

Ki a vonattal ide-oda usz’.

Bezsufolja őt egy kupéba,

Amelyben már egész sereg

Családfenntartó kesereg

Azon, hogy ez már mégse tréfa,

Az életét sirva átkozza el…

De hátmitévő legyen a szegény?

Tavasz is igy volt, az idén

Megint nyaralni kell.

Kora reggel,

Vagy ha jő az alkonyat,

Egy lökéssel,

Zökkenéssel,

Neki indul a vonat.

Sietned kell mind a kétszer,

Mert lekésel

És nem megy

Vonat, óránkint csak egy.

Száll a szikra, fojt a füst,

Az ablakon,

Hallgatagon

Beözönlik a korom

S te, szenvedő magyarom

Azon vagy már, hogy fejed a falba üsd.

Izzó, poros az országut.

Rajta, mint a csiga száguld

A vicinális veled,

Ki a falut kedveled

S duskálsz nyári örömökben.

Néha ráz és néha zökken,

Sebességben egyre csökken

Ez az ádáz masina,

Annak, aki beletéved,

Fáj a háta, az ina.

De hát nyáron ez az élet!

És ha ráz is, ha cibál is,

Véled akármit csinál is,

Akárhova – merre lök

A vicinális

Akármifajta:

Örök

Gyönyör annak, aki nem ül rajta.

Forrás: Heltai Jenő: Fűzfasíp – Nyugat Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság Bp., 1913.