Lámpám egy nyájas este fölrobbant.
Bosszantott roppant
Ez a tette
S magamnak uj lámpát vettem helyette.
Ahogy hozzám beköltözött
A régi butorok között
Nagy sugás-bugás támadt.
De ezzel nem sokat törődve
Meggyujtottam lámpámat.
Oh a lámpa csődje!
Bár száz korona volt az ára,
Hiába gyujtottam rá a lámpára,
Rápazaroltam háromszáz gyufát,
De világitani utált.
Mint, aki rut hűtlenséggel fizet
Nem fogott tüzet.
Hiába csavartam,
Hiába zavartam,
Élesztettem, fujtam,
Beléje és belébe bujtam
És nem tudom, még mi…
Nem akart égni,
Perdidi operam et oleum!
„Kevés tán benne a petroleum,
Azért nem müködik a bamba!”
Mondám magamba,
A hiányt pótoltam,
Őt föl- és lesrófoltam,
Vele szemben igazi gróf voltam,
Előzékeny, finom,
De mégsem enyhült a kinom,
A helyzet maradt a régi,
A lámpa nem akart égni.
Ha kigyult egy pillanatra,
Halvány volt a fénye, gyatra,
Nem enyhe, kies,
De kisérteties.
Bujkált a láng, mint aki fél,
Sóhajtott a lámpabél,
Az üveg bugva reszketett,
A butorokra korom ereszkedett…
S a lámpa nyomban ujra kialudt.
„Ezen segitsen más, ha tud”
- Mondám kétségbeesve –
„Bár tiz óra van este,
Rögtön tanárért sietek,
A lámba beteg!”
Mint üldözött vadkan,
Doktorért rohantam.
Mint annyi sokszor,
Ezuttal is fején találta
A szöget a doktor.
Ott állt sötéten, szenvedőn a lámpa,
Csak belül izzott néma gyötrelemmel,
Csaknem agóniába már.
Szakértő szemmel
Nézte a lámpát a tanár,
Majd egyet lépett feléje,
Hőmérőt dugott beléje
És konstatálta komoran:
„A lámpának ma lámpaláza van.”
Forrás: Heltai Jenő: Fűzfasíp – Nyugat Irodalmi és Nyomdai
Részvénytársaság Bp., 1913.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése