Már gyakran izgatott a kétség,
Hogy Budapesten, mely nyomorban oly dus
Ahol kevés a fény, sok a sötétség,
Mennyit keres átlag egy koldus?
Egy koldus, aki nem templom előtt
De forgalomban gazdagabb helyen
Ugy délután, mint délelőtt
Egyforma szorgalommal van jelen
S oly buzgalommal, amely nem lohad,
Gyüjti a krajcárokat.
Egy téli délután,
Mikor unottan és bután,
Semmittevésben elmerülten,
Munkát hajhászó lázban,
A kávéházam ablakában ültem
És megirható thémákra vadásztam:
A véletlen, a költők kegyes atyja,
Egy koldust állitott az ablakom elé.
A szivem megdobbant belé!
Most megfigyelem ezt az embert, végig.
Egyuttal mindjárt, papiron,
Körülményesen megirom,
Mindazt, mi körötte történik.
A koldus ott állt szépen,
Ahogy a képeken festik
Kalappal kezében,
Négy órától estig.
Az, aki elhaladt előtte,
Leány vagy asszony, barna, szőke,
És férfi, ifju, gyermek, agg,
És kis urak és nagy urak,
És biciklisták, gyalogjárók,
És képviselők, grófok, bárók,
És tanitók és tanarak,
És bölcsek ugy, mint szamarak,
És fűszeresek és sofförök,
És katonák és pénzügyőrök,
Államvasuti ellenőrök
És vivómesterek, vivőrök,
És lakatosok, szücsök, pékek,
És zenedei növendékek,
Mind, mind, a koldust hogy meglátta,
Azonnal a zsebébe nyult,
A krajcár gomba-módra hullt
A Danaidák kalapjába,
Mely maradt mindvégig üres,
Mivel a pénzt a koldus, az ügyes
Egy őrizetlen pillanatba
Zsebébe rögtön bécsusztatta.
Igy koldult ő az alkonypirban,
Percig sem szünő türelemmel,
Én pedig ott bent verset irtam
És megszámláltam: ezer ember.
Leány meg asszony, barna, szőke,
haladt el adakozóan előtte,
Világos volt az eset:
A koldus husz koronát keresett.
Éppen annyit mint én,
Mert én azalatt versesen,
Keservesen,
A kenyeremet megkerestem szintén.
Forrás: Heltai Jenő: Fűzfasíp – Nyugat Irodalmi és Nyomdai
Részvénytársaság Bp., 1913.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése