Heltai Jenő: Nyári múzsa

1.

A kánikula szent havában

Mikor harminchat fok a hő,

Mély tiszteletnek – és csak annak! –

Örvendez részünkről a nő.

Ilyenkor alszanak a vágyak,

Minden kívánság lelohad

S a hővel éles ellentétben

Lehül a bünös godolat.

Szivünk étvágya minimális,

Nem izgat a legjobb falat,

A hölgyek hasztalan epednek

A könnyü nyári bluz alatt.

Hiába biztatjuk magunkat:

„Nézd, ajka nedves, válla hó!...”

Ily körülmények közt a csókrul

Csupán csak elmélkedni jó.

Csak értekezni,magyarázni

A szerelmi theoriát,

Sejttetni, hogy a szomu szivnek

Mi az, - mi télen üdvöt ád!

Amit Juszuf mondott a csókrul

Meggondolatlan tréfa volt,

Javitva mondaná ma ő is:

„Csak magyarázd – s ne gyakorold.”

2.

S mégis, ki hinné, hogy a szerelem

Virágokat ilyenkor is terem?

Virágokat, melyek pompázva nyilnak

A hirdetéseid közt, fürge Hirlap.

Itt egy előkelő úr, cvikkeres,

Gazdag, önzetlen özvegyet keres.

Ott egy leány sir: „Sirba visz a bánat,

Ki váltaná ki zálogcédulámat?”

S a felelet megjő rá csakhamar,

Mert nyáron is nagylelkü a magyar.

Magát a lány nem hasztalan kinálja,

Nagyon csinos a zálog-cédulája.

Ismerkedés. S hogy pár hó elmula –

Van uj zálog s nincs róla cédula.

3.

A csöndes nyári éjszakában

Egy ökörcsorda megy tova,

Megy rendületlen bizalommal,

Mivel nem tudja, hogy hova?

Én a kávéház ablakábul

Nézem a diszes sereget,

Mely néha föl a csillagokhoz

Keserves bőgést ereget.

Ezek az ökrök Bécsbe mennek

De nem töltik ott a nyarat,

Nagy tévedés, hogy az ökör még

Fönn Bécsben is ökör marad.

Ez régen volt. Ma már a sorsuk

S a róla szóló nóta bús,

Az, ami pesten még ökör volt,

Holnapra Bécsben marhahús.

4.

Igen, a kávéházban ülni:

Szép e mulatság szerfölött,

Amig a hüvös limonádét

Szalmán keresztül szürcsölöd.

Mily jó is hozzád  kegyes sors,

Mily barátságos végzeted,

Hogy minden sulyos pillanatban

Egy szalmaszálat ad neked.

Abba kapaszkodik reményed,

Ha földre sujt a szörnyü gyász,

Ha véletlenül vizbe fulsz vagy

Ha limonádét iddogálsz.

5.

Míg más a méregdrága Tátra

Nyájas virányán andalog,

Én Budapesten nyaralok.

Míg mást a Balatonba visznek

Az ott fürdőző angyalok,

Én Budapesten nyaralok.

Nappal a kávéházban ülök,

Éjjel kisétálok. Gyalog.

Én Budapesten nyaralok.

Több fényüzést nem engednek meg

E jövedelmező dalok…

Hát Budapesten nyaralok.

Forrás: Heltai Jenő: Fűzfasíp – Nyugat Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság Bp., 1913.