Most már azonban semmi kétség:
Elmult a tél, el a sötétség,
A napsugár
Kószálva jár
A házsorok között.
És a legfrissebb zöldbe öltözött
Pesti fák alatt
Andalogva halad
A sétáló közönség.
Nincs panasz,
Valóban itt a szép tavasz,
Épp oly varázsos, mint tavaly volt.
Illata, szine ugyanaz.
Egy kávéháznak ablakába
Ülök mogorván, buta, kába
Fejjel, szegény
Poéta én
S mert a tavasz, mint théma is örök,
Világos, hogy most róla körmölök.
És meghatott
Sorokat irok rólatok
Tavaszi gyönyörök.
Alattomban
Azonban
Míg készül e tavaszi zsoltár:
Bennem a költővel
Harcol a nyárspolgár,
Egymással hajbakap a
Poéta és családapa.
A kettő közül győzni, hogy ki fog
Az egyelőre még titok.
Ti kis virágok, fák, ti zöldek,
Mint költő ujjongva köszöntlek,
Azonban, mint családapának
Elönti szivemet a bánat,
Mivel a fenti
Tavaszi hangulat már azt jelenti,
Hogy drága nőmnek uj kalap kell
És uj cipő az uj ruhához
(Különben az asszony elátkoz.)
A gyerekeknek – hat van eddig –
Be kell szerezni hatszor ennyit
És ráadásul kell hat uj felöltő…
(No most beszélj, lirai költő!)
„Óh, szó sincs róla, nagyszerü remek,
Amikor a madárka csicsereg,
A lomb alól
A csalogány busongva szól
És az akácfa illatát
Sodorja be az enyhe szél
Az ablakunkon át.”
(Eddig a költő beszél,
De tőle átveszi a szót
A férj-családapa legott
S elkeseredve kezdi el :)
„Bizony, bizony nyaralni kell,
Fürdőre menni
S mert háztartást az asszony nem vezet,
Hotelban enni!
Sulyos, de drága élvezet…”
Tollamra folyton uj gondok tolulnak,
Óh szép tavasz,mint költő ugy szeretlek,
Amennyire, mint családapa, unlak.
Bárhogy tűnődöm, bárhogyan merengek,
Szivemnek egyik érzése sem enged,
Míg vágyaimat rimbe öltöm,
Nyári lakáson tépelődöm,
Óh átkozott ravasz,
Kétélű tavasz:
Mint költő áhitattal üdvözöllek,
Mint családapa undorodom tőled.
Forrás: Heltai Jenő:
Fűzfasíp – Nyugat Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság Bp., 1913.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése