Bátyám, ne bánts és ne szorítsd a torkom
Amért a véred, testvéred vagyok,
Hát az se volt még elég szörnyűségnek,
Hogy jég vert el, a házunk porig égett
S az Isten és a hit is elhagyott?
Bátyám, eressz, hisz egymagad maradsz itt
E tízcsapással megvert, bús rögön
S mi hasznod, hogyha többé nem vagyok,
Mi hasznod, hogyha én is meghalok
S vérem piroslik majd az öklödön?
Bátyám, vigyázz, a testvér vére szentség –
S hogyha kiontod: mind fejedre hull!
És hallgassad csak. régen elrabolt
Húgunk Erdélyből újra fölsikolt –
S mi egymást öljük irgalmatlanul?
Bátyám, ne bánts, hát fogjunk össze egyszer,
Kapával, karddal, romjaink között,
Hátha nem sorsunk még a kárhozat,
Hátha segít egy végső áldozat
S új élet nő e pusztulás fölött?
Bátyám, megállj, ne ölj meg, jaj ne még!
Öcsénk hörög a rab-határokon –
S te engem ölsz, te engem fojtogatsz?
Kipusztulunk, ha egymagad maradsz,
Bátya, ne még, jaj, bátya, irgalom..!
Forrás: Napkelet 4. évf. 3. sz. 1926. március
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése