Ez lefutott a nyugtalan patakra,
fiús, szabad világ volt és enyém.
A záporokból zúgó vízözön lett,
az árvizekből csengő költemény.
Ez telep volt. Lent kattogott a munka.
Anyám itt gondtól roskadozva tűrt,
és minden reggel fojtó nyomorunkba
belerivallt tompán a gyári kürt.
Itt lány lakott. Rózsáit fallal óvta
a kálvinisták barna temploma.
Vércsék a tornyon. Néha csókjainkba
belebúgott az esti orgona.
Kollégium. Langyos hullámú évek,
remete-sors csöndes tanársoron.
Aztán a nagy tűz felcsapott lobogva, -
aztán rom-élet, fullasztó korom.
Két szilfa-sor. Kíváncsi nép alattok.
Kék rajz az égen: ismerős hegyek.
A gyászlovak patája zengve csattog,
amikor arra elmegyek.
Forrás: Napkelet 4. évf. 4. sz. 1926. április
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése