Budavártól messze, árván
Sírdogál a szép királylány;
Öreg Uros, férje atyja,
Kemény szóval korholgatja:
„Itt, minálunk, Rácországban,
Menyemasszony, más világ van,
Nincsenek itt cifra termek,
Renyhe szolgák nem hevernek.
Nem táncolunk itt éjfélig,
Nem is alszunk késő délig;
Korán tülköl itt a pásztor,
S nyáj kitódul minden háztól.
Nem parancsol itt a szoknya,
Vigyázzon a bárányokra,
Előveszi guzsalykáját,
Terelgeti selyem nyáját.
Ballag, ballag nyájam után,
Fonogatja gyapjúruhám;
Ez a törvény, menyemasszony,
Ha így nem lesz, megharagszom.”
Szép királylány friss hajnalra
Pásztor tülkét sírva hallja,
Fogja gyapjas guzsalykáját,
Terelgeti véle nyáját.
Terelgeti selyem nyáját,
Harmat éri a szoknyáját,
Mezők hideg harmatába’
Vörösödik fehér lába.
Erdőn kakukk út gúnyolja
És a gyapjú, amint fonja,
Könnytől nedves guzsalykáján,
Sírdogál a bús királylány:
„Apám, apám, király apám,
Hatalmas úr fényes Budán,
Mért is adtál idegenbe,
Ebbe a farkasverembe.
Ifjú férjem dali legény,
De mikor oly gyáva szegény,
Morcos apja egyre szidja,
Hogy’ álljon meg, azt se tudja.
Az meg, a vén veszedelem,
Azt mondják, hogy fejedelem,
Fejedelem, fő-fővajda,
Pedig csak oly vad rác fajta.
Bocskorszíját maga fűzi,
Kecske húsát maga főzi,
Farkas bőrét maga nyúzza,
Bortól csurgós a bajusza.
Szűz Mária, Krisztus anyja,
Ne hagyj engem egymagamra,
Sóhajtásom, ó, te halld meg,
Árva szívem vigasztald meg.”
Hát az ágon ím egyszerre
Bőgni kezd egy páros gerle;
Kezét nyalni jő egy bárány…
Mosolyog a bús királylány.
*
Jegyzet. E magyar királyleány
V. István király leánya, Katalin volt. „Katalin házassága – úgymond Pauler Gyula
„A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt” című művében – nem volt
valami fényes partie. Mikor egyszer a görög császár követe a szerb udvarba
jött: látta a magyar királylányt, hogy ronda ruhában gyapjút font és Uros, az
ipja, elégülten mutogatta: hogy így szokta ő menyét tartani.”
Forrás: Napkelet 4. évf. 2. sz. 1926. február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése