Hátam megett ring szürke némaságban,
Mint egy sötét, elkárhozott anyag.
Torzult növéssel nő a karja, lába.
De lelke nincsen és az ajka fagy.
Alaktalan, örökhomályú társam,
Érzéstelen báb, élő semmiség!
Borús szememben hogyha fénysugár ég,
Mért nem ragyog fel akkor a tiéd?
A mozdulattal egy világban élünk,
Ketten mi mindig egy irányba nézünk, -
Vakon követsz s jössz mindenütt velem…
Be jó neked! Van éberálmú őröd,
A gondolattal sohsem kell törődnöd
S úgy bújsz mögöttem, mint a félelem.
Forrás: Napkelet 4. évf. 5. sz. 1926. május
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése