Remete Szent Pál himnuszai

I.

A kegyetlen Déciusnak
Zsarnoksága üldözött,
Mert a hitemet szerettem,
Istent mindenek fölött.
Itt a zsarnok üldözése
Utánam már nem kutat,
Rejt az erdő titkos mélye,
És szolgálom az Urat.

Búcsút mondott így tehát Pál,
Nem tartotta a család,
Megvetette a világnak
Vak szerencsecsillagát.
Visszatartani nem tudta
Nővére síró szava,
Ment, sietett, és várta már
Magány s erdők barlangja.

A könnyeket, jó testvérünk,
Így megvetni, hogy tudod?
Édes szóval itt marasztal,
Könyörög és kér húgod!
Milyen üres lesz nélküled
Az atyai, honi ház!
S nővéredre, akit elhagysz,
Ó, ezután ki vigyáz?

Megszaggatják gyönge tested
Sziklák közt a viharok,
S elrejtik a zöld hegyek majd
Szép, ragyogó homlokod.
Théba büszkesége vagy te,
Kiválók közt legnagyobb,
De semmivé válsz, ha egyszer
Ilyen célért elhagyod.

De a puszták remetéje
Győztesen az égre néz,
Nem tarthatja vissza a könny,
Világpompa, kérlelés.
Fürge lépttel siet immár,
Lakást az erdőn keres,
Nem tudná őt visszahívni
Hiú világ, mely üres.

Nézd, hogy csillog sok csodában
Kint remete élete,
Sohasem járt utakon megy
Hősiesen ég fele.
Egymagában él, s a testén
Pálmalevél a ruha,
Ennek nyers gyümölcsét eszi,
S nem éhezik meg soha.

Tiszta forrás üdíti fel
A szomjazó remetét,
S a világnak hiú gondja
Nem búsítja a lelkét.
És a testnek, ha kifáradt,
Hű vánkos a puha föld;
Ilyen kemény gyakorlatban
Majd két emberöltőt tölt.

Hatvan évig száll a holló,
Hatvan évig fél-kenyér
Eledel gyötrött testének,
Melyet soha nem kímél.
Egész cipót hoz a madár,
Mikor Antal ott vendég,
Ily csodával jutalmazza
Isten az ő gyermekét.

S így beszélget vele Szent Pál:
Kit kerestél, alig bír
Élni, oly öreg s idős már,
S holnap elfödi a sír.
Azért kérlek, indulj is már,
Hozd Athanáz köpenyét,
Es takard be csontjaimat,
Testem föld-por-hüve1yét.

Elsiet a szent öreg, de
Zokog Pál gyors búcsúján,
S visszatérve látja a menny
Seregeinek útján.
Látja Pál lelkét elszállni,
Emelkedni ég felé,
És elkezd a könnye hullni:
A gyászé, vagy örömé?

A halálon igen búsul,
De Pálnak dicsősége
Mutatja, hogy ez lesz sorsa,
Így megy ő is az égbe.
Testét végre ravatalra
Helyezi, és könnye hull;
Csak ha ruhájára gondol,
Búja akkor csillapul.

Bámulj világ, mert halandó,
Ilyet nem láttál soha,
Amilyen Pál temetése
Volt s különös gyásztora.
Sírját oroszlánok ásták,
Amiben majd lent pihen:
– Szentjein keresztül Isten
Századoknak így ízen.

Most azért Atyánk könyörgünk:
A magasból nézz le ránk,
És imáddal terelj vissza,
Ha tőled elszakadnánk!
Légy jóságos hű nyájadhoz,
Mely a földön hontalan,
Hogy a mennyben veled áldja
Ég királyát, boldogan. Ámen.

II.

Hű népe Szent Pálnak,
Serege Thébának,
Törd meg hallgatásod,
Kezdjed ujjongásod:

Víg dalokkal!

Atyánk dicső napját,
Az ő boldogságát,
Fogadásod őrzi,
És azt betetőzi:

Ujjongással!

Szemed előtt legyen,
Hogy kitartott híven,
Éghez közel s távol
A világ zajától:

Nagy örömmel!

Nem földet keresi,
Égbe törekedni,
Példája tanítja,
A világot hívja:

Őt követni!

Világ vak csillagát,
Hiú gazdagságát
Megvetni, s szeretni
Erdők hűs magányát:

Egész szívvel!

Ember, nézd e tükröt,
Amely éltet tükröz,
Barlangba rejtőzve,
És nem jön elő se:

Haláláig!

Pálmalevél-ruha
Volt rajt és nem puha
Selyem, és a testét
Sok kemény fenyíték:

Ostorozta!

Nem gazdag lakoma,
Étele: datolya
Volt csupán, hogy magát
Fenntartsa és szomját:

Enyhítse meg!

Ebéd után csupán
Forrásvizet kíván,
Tisztát és üdítőt,
És nem részegítőt:

Patakokból!

Mindennap kenyeret
Holló hozott – felet.
Hogy erejét tartsa,
Össze ne roppantsa:

Böjtöléssel!

Antal érkeztekor
Sincsen baj, mert ekkor
Csodálatos eset,
Holló hoz kenyeret:

Kettőjüknek!

Mikor meghal Szent Pál,
Lelke az égbe száll;
A szép talliumot,
Mit Athanáz hagyott:

Előhozzák!

Sírásók nincsenek,
Ezért egy mély vermet
Oroszlánok ásnak,
És neki ott vájnak:

Szép sírhelyet!

Csodálatos emlék!
Atyánk dicsőségét
Antal viseli már,
Pálma-ruhában jár:

Tőle maradt!

Ez a győztes jelkép
Győzte le a testét,
Világ gonoszságát,
Ördög ármányságát:

Diadallal!

Hogy mi is győzhessünk,
Legyen örökségünk
A pálma-ruhája,
Azt reánk ruházza:

Örökségül!

Ezért álld a vártát,
Küzdd élted csatáját,
Hogy magasztald Istent
Mindörökre, ott fent:

Szüntelenül! Ámen.

*

542 éve, 1467. január 15-én Mátyás király Magyarország védőszentjévé avatta thébai Remete Szent Pált, így tehát ELSŐ REMETE SZENT PÁLT ünnepeljük ezen a napon.

Imádkozzál érettünk Remete Szent Pál Atyánk,
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Könyörögjünk!

Isten, Ki Szent Pál Atyánkat a világ
pompáját megvetve, a remeteségbe
vezérelni kegyes voltál, hogy ott életét
Neved imádatában töltse, add nekünk az
ő érdemeinek közbenjárására, hogy a
földieket megvetve, az égieket követni
méltók legyünk. Krisztus, a mi Urunk
által. Amen.

(Puszta Sándor fordításában)