Újra elrejtőzik a csillagok szép
szűzi arca a holdnak udvarában,
hogyha teljes fénye előkacag majd
s isteni mécsként
földünkön szétcsordul ezüstje; aztán
.........................................
....majd ha a kék magasból
halkan alászáll,
jöjj hozzánk Krétába, a templomodba:
almafáid közt, ligetedben egyre
várunk, míg szétárad a drága tömjén
jószagu füstje;
tündöklő csermely vize csobban át a
rózsabokrok közt, s az egész vidékre
reszketeg lombok susogása bűvöl
jó puha álmot;
szerte, délceg mént nevelő mezőkön
meggyfa hullajt szirmot, alatta bokros
ánizs nő, és messze a tájra dús méz-
illatot áraszt -
jöjj el majd, Küprisz, koszorús fejeddel
szép aranymívű poharat ragadva,
légy köztünk, vígadj s hiveidnek öntsél
isteni nektárt!
(Ford.: Horváth István Károly)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése