Félhangon mormolt mondatok,
és sebtében, sietve
összefogott hajfonatok
tornyozódnak a fejre.
S a súlyos fésű alól fel-
tekint egy nő – sisakban –
hátraveti befont haját
egy könnyed mozdulattal.
Míg kinn az utcán zivatart
ígér a fülledt éjjel,
a járókelők csapata
csoszogva hazaszéled.
Szaggatottan dörög a menny,
visszhangja tiszta, éles,
s az ablak könnyű függönye
meg-meglebben a szélben.
A csöndet szinte hallani.
Az éj tikkadtan hallgat,
s a villámok gyors ujjai
sötét eget kutatnak.
S mikor a fényesorcájú
forró reggel felissza
az éj nedvét, az utcák dús
tócsáit felszárítja,
mert keveset aludtak, most
morcosak, mogorvák az
évszázados és illatos,
virággal terhes hársak.
(Ford.: Gömöri György) (Forrás: Borisz Leonyidovics Paszternák: Karácsonyi csillag – Kései versek /1945-1960/ - Occidental Press Washington, 1965.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése