Mit gyermekéveimből
Még őrzök, semmi más,
Mint egy pirosra festett
Kopott, fakó tojás.
Hány édes, drága emlék
Szétfoszlott, mint a köd,
Csak a fakult tojás győz
A sok, sok év fölött.
Az idő, mint az árviz
Folyton zúg, nem pihen.
Sudar fát, sziklabérczet
Elsöpör sebtiben.
Rohan és elragadja,
Hogy semmi sem marad.
Megfojtja a reményt is,
E zengő madarat.
S míg minden összezúzva
Az árral tovaszáll,
Himbálódzik nyugodtan
Habján egy rózsaszál.
Forrás: Tolnai Világlapja 10. évf. – Házi kincstár-melléklet 1910.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése