Derék állat az elefánt,
Ha nem bántják, senkit se bánt.
Nincsen ugyan szép dolmánya,
Nagy egy kicsit az ormánya;
Hanem azért, mondhatom,
Okos állat ez nagyon.
Tenger partján… messze… messze…
Úgy vigyáz a gyerekekre,
Mikor azok játszanak,
Mint valami dajka csak.
És ha aztán egy gyerek
A homokban hempereg,
Közel ahhoz a nagy vizhez –
Tudjátok-e, akkor mit vesz?
Ormányával felveszi,
S onnan messze elteszi,
Hogy valahogy be ne essék…
Ugy-e bizony nagy eszesség?
Azelőtt meg mit csináltak
Hátára az elefántnak?
Épületet, toronyformát,
Onnan lőttek a katonák.
Onnan néztek, leselkedtek,
Háborúztak, verekedtek.
Ha megnyerték a csatát:
Kényes lett az elefánt.
De ha jól megverték őket:
Szégyenében majd elsülyedt.
Bizony, bizony, mondhatom ,
Derék állat ez nagyon.
Hanem azért hébe-korba,
Ha valaki dühbe hozza,
Ő kelme is megharagszik;
Azután nem nyugszik addig,
Míg valamit ki nem forral.
Hogy tett egyszer a szabókkal?
Hát ugy, hogy az ablakon át
Benyujtotta az ormányát
A műhelybe, hol dolgoztak:
Mit kellene kitalálni?
Hogy kellene megtréfálni?
Egyszer aztán kitalálták
A gonoszok s megszurkálták,
Ki ollóval, ki meg tűvel;
Az elefánt szörnyü dühvel;
Kirántotta az ormányát,
Szaladt tüskén és bokron át.
S egy mocsárig meg sem állott –
Ugyan vajjon mit csinált ott?
Az ormányát teleszitta
Sáros vizzel s ugy ment vissza.
És bedugta a műhelyre,
Össze-vissza fecskendezte.
Persze ezzel ott csinált
Iszonyatos galibát:
A posztó az asztalon,
A sok szép kép a falon,
Ajtó, ablak, kanapé,
Nadrág, lajbi, csurapé,
Pruszli, szoknya, viganó,
Meg aztán a sok szabó,
Csupa víz lett, csupa sár –
Hogy vinné el a tatár!
Forrás: Tolnai Világlapja 10. évf. 4. sz., Gyermekvilág-melléklet 1910. ápr. 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése