Esthajnali csillag,
felhők aranyálma, ezüst-lila fátyol,
jaj, szebb vagy az ősznél, a harmatos ősznél,
könnyű remegés vagy a téli egekben,
villám-hajú tündér, kék égi leányzó!
Esthajnali csillag,
csillag vagyok én is, de jaj, a te fényed
oly messze világít, oly messze ragyogsz el
évezredek éjén a Semmi ölében,
hűvös ragyogásod oly messze sugárzik,
Esthajnali csillag.
Esthajnali csillag,
itt vagy közelemben és nem veszel észre,
nem látod a fényem, őrült lobogásom,
hogy érted elégve csodás tüneményként
lehullok a földre, Esthajnali csillag.
Esthajnali csillag,
mondd meg: hova tűnsz el a reggeli ködben?
Esthajnali csillag, csodálatos ékkő,
az égi vizekben a mélybe merülsz tán?
Esthajnali csillag, hiába kereslek.
Esthajnali csillag, seholse talállak,
Esthajnali csillag.
Ki űz tova téged, szép fátyolos Asszony,
esthajnali csillag, kék mennyei vadként
Ki űz tova téged a reggeli ködben,
villám-hajú tündér, tüzek szeretője,
Esthajnali csillag.
Esthajnali csillag. Esthajnali csillag
jaj, engem örökre de megbabonáztál,
nem kell nekem Anni, a földi leányok
nem kellenek immár, immár soha többé.
Esthajnali csillag, szép égi Menyasszony!
Szeretlek örökké s nem hagylak el én már,
bár titkos imádód jaj, nem veszed észre,
Esthajnali csillag, a reggeli ködben,
az esti borúban egyre csodállak,
zengő nevedet sikoltva a nyárnak,
az ősznek, a télnek: Esthajnali csillag,
Esthajnali csillag.
Elmúlnak az évek s lehullok a mélybe,
Esthajnali csillag, ellobban a fényem,
őrült lobogásom s te még odafent vagy,
és ott leszel egyre a Semmi ölében,
Esthajnali csillag.
Forrás: Vigilia VIII.
évf. 1942. április
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése