Nagypál
István első regénye fantasztikus történet, az a műfaj, melynek irodalmi
művelője nálunk még nem nagyon akadt, akár mert a magyar lélek a reális témákat
kedveli, akár mert íróink lenézik ezt a fantasztikumot, mint témaanyagot.
Külföldön a múlt században olyan művelői akadtak, mint E. T. A. Hofman, Balzac
(Séraphita), Edgar Poe; a modernek
közül pedig Wells és Maurois is (A
gondolatolvasó gép). Ezért örömmel kell üdvözölni minden olyan próbálkozást,mely az irodalom síkjában
próbálja megcsinálni azt, amivel a tízfilléres regények „írói” régóta próbálkoznak.
Egy
titokzatos égitest olyan gázzal árasztja el Budapestet, hogy milliónyi
lakosából csak néhányan maradnak ébren, a többiek tetszhalálszerű álomba
merülnek. Ennek a néhány embernek egy heti történetét meséi el a szerző: a
szürke bankhivatalnokét, a csillagászét, akinek lefojtott állati lénye
gátlástalanul előtör, az egyszerű gyári előmunkásét, aki az önfeláldozás és a
rend hőse lesz, a betörőét, akiről kiderül, hogy végeredményben hűséges
cimbora, a vérszomjas politikusét, aki felhasználja a váratlanul jött alkalmat
és megöli békésen alvó ellenfeleit. A végén vihar támad, elsodorja a gázfelhőt
s néhány órai anarchia után helyreáll a régi rend.
Az
író abban tévedett, hogy mindenáron mélyebb szimbólumokat igyekezett belevinni
regényébe, ami helytelen (mert a műfaj irreális jellegét megzavarja) és
teljesen felesleges erőlködés. Sokkal helyesebb lett volna valóban irodalmi
eszközökkel megírni ezt a történetet, mert amit produkál stílusban,
kompozícióban, cselekményben, alig emelkedik a tízfilléres füzetkék nívója
fölé.
Just Béla
Forrás: Vigilia VIII.
évf. 1942. január
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése