kemény a föld és pendül mint az érc.
Ezüstfátyol libbent a zöld füvekre.
Borbála, tiszta szűz, hová kísérsz?
A hűs vizekre ráfeküdt a jég.
Szép kék szemével visszahív az álom…
A pallos éle villan itt ma még.
Lángok lobognak mint a pálmaág.
a homlokod taván a tűz elúszik
s az égen mintha csillag szállna át.
Borbála, nézd, én félek mint az őz,
az arcom sápadt mint a gyenge mirtusz
s a fájdalom a szívemre esőz.
Rámnézel hosszan, aztán mész tovább,
Szelíd cipellőd vígan cseng a földön
s mint könnyű dallam libben el ruhád.
Jaj, térjünk vissza! Villan már az érc!
Szép kék szemét lezárta már az álom…
Borbála, tiszta szűz, hová kísérsz?
Forrás: Vigilia VIII. évf. 1942. január
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése