Életem olyan elhagyott már
Mint a magányos állomás,
Ha elzárja az erdőszélen
A világtól a hófúvás.
Reménykedem nagyon még, hátha
A hófúvás talán elül
A vonatok megjönnek újra
S nem maradok ily egyedül.
Néha még szívem távíróján
jeleket küldök messzire.
De hiába! A nagyvilágból
Nem felel vissza senkise.
S a hó csak hull, hull. Zúg a szélvész,
Temet a fagyos hatalom.
Olyan az árva állomás már
Akár egy fehér sírhalom.
De ver szívem a hó alatt is,
Üzenget a kis csengettyű:
Négy évszak csupán minden élet,
Az élet ilyen egyszerű.
Forrás: Vigilia VIII.
évf. 1942. február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése