Vidámítsuk torkunkat
Üde habú énekléssel,
Mint a mezőn átallejtő
Édesütemű patak,
Színjátszó, gazdag sugárban
Ömöljön ki az ajak
A merev bánat-kőszirtből,
Ami ül a szív alatt;
Fusson a föld ölibe
Gyöngyöző dalok vize.
Úgy fakadjon a szívünk
Bohón, kedvesen, görögve,
Hűvösítő lugasok közt
Táncolgatva púposan,
Veteményeket áztatva,
Lombot gyújtva pirosan,
Ízes párát lehelgetve,
Mely mint édes bor olyan –
S éhomra nyelt reggeli
Frissen szűrt tej cseppjei.
Míg a torok eltelik,
A száj ontani se bírja,
S hirtelen halk fulladásban
Érzed teli testedet,
Mert nem elég száz torok rá,
Mi kiontsa kincsedet,
Mert nem elég, míg elosztod,
Reá egész életed –
S duzzadó nagy hatalom
Csap át kicsi partodon.
Létem szűk korlátai,
És te, teleszívott, szörnyű,
Föld minden vérével terhes
Fulladó mélyű szívem,
Melynek csak pár ere fut ki
Alig ömlő verseken –
Kis csurgóm mezői: szívek,
Ez is az én életem;
Milyen kicsi így, szegény,
S belül be nagy vagyok én!
Forrás: Vigilia VIII.
évf. 1942. május
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése