Arczom, ne kérdjétek,
Miért olly halovány:
Legbátrabb fiaim
Elestek a csatán;
A fennmaradtakat
Vad inség kergeti:
Nincs kő, hová fejét
Csak egy is teheti.
Hő keblemen, hol ők
Lágyan feküttenek,
Most a kétségb’esés
Kigyói fürdenek.
És látni nincs remény
Többé jó napomat:
Boszút ki állana,
Nem szülhetek fiat!
Forrás: Életképek – Szerk. Frankenburg Adolf – II. évf. I.
kötet 4. füzet – Pesten, Nyomatott
Landerer és Heckenastnál 1844.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése