I.
Sallangos paripám, bundám tarka, piros,
Bőven lobog ingem, kostököm czafrangos,
Fokos a kápámon, a kezemben ostor;
Merre csárda füstöl, készül számomra tor.
Nyargalok, nyargalok a széles pusztában,
Majd más a nyomomban, majd én más nyomában
Ha kérdik: ki vagyok? mondom: szegény legény.
Kérdik: hova megyek? isten tudja, nem én.
Elmegyek, elmegyek, s tán vissza sem térek,
Isten hozzád, rózsám, de el nem felejtlek;
Ha mást ölelek is, azt gondolom, te vagy,
Hagyd e vigasztalást, tudod a búm milly nagy.
S ha szép leányt látok hetedhét országon,
Reád emlékeztet nagy szomoruságom.
Ki hozzád hasonlit, szép csupán az lehet:
S ha hozzád hasonlit, hogyne csókolnám meg.
II.
Csattog a szél igén a betyárnak,
Versenyezve széllel fut lova,
Honnan jőnek, meddig s merre járnak,
Közel-e már czélok, vagy tova? –
Oh, ne kérdezd. Ő hogy fejtené meg,
Gyorsan utat honnan s merre tesz.
Tedd e kérdést inkább nemzetének,
Tudja-e az: honnan jött s mi lesz?
Forrás: Életképek – Szerk. Frankenburg Adolf – II. évf. I.
kötet 4. füzet – Pesten, Nyomatott
Landerer és Heckenastnál 1844.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése