Várj reám, s én megjövök
Hogyha vársz nagyon.
Várj reám, ha sárga köd
Őszi búja nyom.
Várj, ha havat hord a szél,
Várj, ha tűz a nap,
Várj, ha nem is jön levél
Soká néhanap.
Várj, ha nem vár senki ott
Haza senki már,
S ha nógat is bárki, hogy
Nem kell várni már.
Várj reám s én megjövök.
Fordulj daccal el,
Ha áltatják ösztönöd,
Hogy: feledni kell.
Ha lemondtak rólam már
Apám s húgom is,
S jóbarát már egy sem vár…
… Szinte látom is,
Amint olykor, bor közt már
Könnyet ejt szemük,
Emlékezve rám… te várj
S ne igyál velük.
Várj reám… ó, átkelek
Minden vészen én,
Ki nem várt, - majd rám nevet:
„Szerencsés legény!”
Nem tudhatja senki sem,
Csak én, meg te, - azt,
Hogy te voltál ott velem,
Hol halál maraszt.
Te mentettél meg, - de hogy?
Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, - ahogy
Senki sem tudott.
(Oroszból fordította: Lányi Sarolta)
Forrás: Fényszóró 1. évf. 16. sz. (1945. november 7.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése