Haragszom ma a szerelemre,
pedig szerettem őt,
alattomosan tör szívemre
és minden haderőt
mit máskor szétszórt hegyen-völgyön,
ma szívemre összpontosít;
aranypáncélos előőrsök,
sugarak élcsapatait,
- s robban a fény, ezer szilánkja
vakít, majdnem eltántorít –
s egy láthatatlan légiflotta
illatsisakos hadai,
- szellőnek becézett vitézek –
ellepnek könnyű rajai;
lélegzetemmel belopódznak
zsongásukkal szívem teli,
lankasztnak minden ellenállást
légnemű, titkos mérgei –
gázokkal küzd a szerelem,
száz fortéllyal teli.
Ereimben, zúdult folyókban
portyáz, robbant és gyújtogat
a vágy száz torpedónaszádja,
- hogy jutott be e szörnyű had? –
szívemre törnek s bekerítik,
bombázzák reszkető falát,
tűzbe borult partján kikötnek
elszánt kis katonák,
s égő szívemre kitűzik
úrnőjük zászlaját.
Óh, szerelem! ily gyenge szívre
ily nagy erőket pazarolsz!
rég megtört dacomnak elég már
ha csókkal fölibém hajolsz –
ne rombold hódolt tartományod!
rád-várt, kibomlott kertjeid!
boldogan tűröm, hogy kitűzzed
uralmad jeleit –
s gyógyítgasd ambróziacsókkal
harcodnak sebeit.
Forrás: Fényszóró 1. évf. 18. sz. (1945. november 20.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése