Látsz engem, aki látlak?
hallod-e hangomat?
emlékim sűrűjében
hallom gyors lábodat,
páfrányok közt suhogva
vad szaladásodat,
friss, könnyű lihegésed -
ismerd meg arcomat!
Te éber szomjúsággal
és hűséggel teli,
szemed szememben mását
még mindig megleli,
szívedből lett szívemben
a hűség most is ép,
csupán az ifjú szépség
a romlandó cserép.
Látsz engem, aki látlak?
énbennem élve élsz,
vonuló éveimben
élsz, alakot cserélsz,
elérhetetlen gyermek,
örökre egy velem,
fürtöd érik fehérré,
megérő fejemen.
Kis térded megütötted?
nézd térdemen ragyog
csillag alakú sebhely,
jelöl amíg vagyok - -
Te csillapíthatatlan
vágy, kérdő szomjúság,
visszhangzó ereimben
az a "miért" kiált:
én vagyok, az a lélek,
mely lettél, az a láng,
te lobbanóan táncos,
én elütő zsarát,
a te füstödtől kormos
boruló homlokom,
nagy sárga lángjaidtól
lettem merő korom.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 155-156. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése