Fűz-gallyakon éles fények suhannak.
Ködből felágaskodnak a hegyek.
Ma mentél el. Átjár a hűs fuvallat.
Vadludak ékje szántja az eget -
Nyers hangjuk, mintha szekér nyikorogna,
belémhasít a messzeségen át:
Az idő szekere! Viszi orozva
a lombot... könnytelen nézik a fák.
Égő szemem belebámul a ködbe:
partot, hegyet bejártam itt veled.
Kapaszkodnám a fákba, vízbe, rögbe,
mintha kezem benned fogózna meg.
Vad forgatagban eltévedt a gyermek,
anyját hívja, - rázza a rémület -
Így állok. Hol a kedves arc? Didergek.
Két hét. Addig mit kezdek nélküled?
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar Költők 160. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése