A boldogság házában éltem ezt,
hol édes esők mosták az ereszt,
édes volt ott a nap, a lámpafény,
a boldogság házában éltem én.
Szerettem én ott napot, éjszakát,
szívünknek fénylő, déli évszakát:
teveled éltem, nem volt nehéz
rabmunka, nincstelenség, tévedés.
Ablakainkban énekelt a fény,
a boldogság házában éltem én:
áldottam ott a puszta falakat,
a padlót boldog lábaim alatt,
az ajtót, kulcsot, rézkilincseket,
az ajtó-nyitót, kedves kezedet,
az ágy, a párna üdvvel töltött el,
fejed ringatta fejemhez közel.
Szerettem én ott éjet, napokat,
a fürdővizet, kancsót, poharat,
kortyot, falatot, húst, bort, kenyeret,
amit az élő édesen szeret,
hogy folytathassa boldog életét,
míg el nem altatja a nagy sötét -
Sötétedik, az ősz örvényei
nem engedik a napot fényleni,
zúgó esőket hallgat a magány,
ritkul a lomb az ősz vörös falán,
a kis szobák a felhőkhöz közel
az őszi darvakkal költöztek el -
Hallgat a vers - a napfény kialudt,
vak köd szemerget keserű hamut,
óh lobogások! - fényes ifjúság,
jöjj álom - altass örök síri mák.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 153-154. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése