A tépelődés néha-néha
Örvények széléhez sodor.
Mi jogon élek kényelemben,
Míg ott künn koldul a nyomor,
Szobámnak levegője tiszta,
Fejér a nyoszolyán színe –
De hajh! kinek az egész éltét
Rongyokban kell leélnie!
Nincs egy jó napja, mint kivert eb
Csatangol útlan utakon,
Hulló levél a takarója,
Rideg tanyája a vadon.
Arcát vesszőző zápor mossa,
Haját szélvész fésülgeti,
És nincs soha más útitársa,
Mint nyomorának könnyei.
Jöttét nem várja senki, senki,
Távoztán senki sem búsul.
Ünnep, ha szenes kalapjába
A jóság egy morzsája hull.
Baroménál nem jobb a sorsa,
Mindvégig unt terhet cipel,
Míg végre rondán, siratatlan
Egy árok mentén döglik el.
És én?... Borzadva gondolok rá
És sápadozva állok itt:
Kenyerem íze olyan, mintha
Megloptam volna valakit.
Örvények széléhez sodor.
Mi jogon élek kényelemben,
Míg ott künn koldul a nyomor,
Szobámnak levegője tiszta,
Fejér a nyoszolyán színe –
De hajh! kinek az egész éltét
Rongyokban kell leélnie!
Nincs egy jó napja, mint kivert eb
Csatangol útlan utakon,
Hulló levél a takarója,
Rideg tanyája a vadon.
Arcát vesszőző zápor mossa,
Haját szélvész fésülgeti,
És nincs soha más útitársa,
Mint nyomorának könnyei.
Jöttét nem várja senki, senki,
Távoztán senki sem búsul.
Ünnep, ha szenes kalapjába
A jóság egy morzsája hull.
Baroménál nem jobb a sorsa,
Mindvégig unt terhet cipel,
Míg végre rondán, siratatlan
Egy árok mentén döglik el.
És én?... Borzadva gondolok rá
És sápadozva állok itt:
Kenyerem íze olyan, mintha
Megloptam volna valakit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése