Én az erdők felé megyek.
Nektek tömjén, - nekem virágok,
Madarak, lombok, levelek.
Nektek a szertartás pompája,
Ünnepi szózat, zene, pap –
Nekem borongó, méla árnyak,
Magányosan búgó patak.
Ti mormoljátok gépszerűen
Az imakönyv holt szövegét:
Hadd nézzem én, hogy tör keresztül
Lombok résén a tiszta ég, -
S fakadjon önként fel szívemből
Az áhítat buzgó szava,
Mint hogyha nem is én: az erdő,
A természet sóhajtana.
S a nagy magányban minden eszmém
S álmom csak istené legyen, -
Ti némaságnak gondolnátok,
Én imádságnak érezem.
*
Endrődi Sándor (1850-1920)
Fiatalon, mint a népnemzetivel szakító, modern irányokat követő fiatalság egyik szóvivője, Vajda János mellett száll síkra, materialista elveket vall, és a kozmopolitizmus korszerűségét hirdeti (amelyen internacionalizmust ért); később kurucnótáival aratja legnagyobb sikerét és istenhívő lesz.
Indulásakor azt lehetett hinni, hogy a modern irányok képviselője lesz, de csak modort cserélgető eklektikus lett: hol a heinei dal, hol egy túldíszített romantikus-impresszionista stílus, hol a kurucnóta vagy az anakreoni dal formanyelvét kölcsönzi el. Fejlődéstörténeti érdekessége, hogy spiritualizálja a magyar líra nyelvét; a dalt fénnyel, árnnyal, párával tölti meg. Lírája a könnyű dal és a befelé forduló új lelkiség költészete között áll, valahol Szabolcska és Komjáthy közt.
Versein kívül értékes munkái az 1861-92-ig tartó országgyűlésekről vezetése alatt készült Általános Mutató, A magyar költészet kincsesháza című kitűnő antológia és Petőfi napjai a magyar irodalomban című könyvei.
Összegyűjtött költeményei 4 kötetben (1898), továbbá: isten felé (1901), Tarlóvirágok (1904), Költeményei (1904), Anakreoni dalok (1910), A pálya végén (1914).
(Forrás: Magyar irodalom a századfordulón – Tankönyvkiadó 1962.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése