Petőfi István: Bordal (1848.)*

Hej, galambom korcsmárosné gyöngyvirág,
Kóstoltassa meg csak vélem a borát,
Most kerestem föl először én magát,
Szoktatóban a javából adjon hát.

Szél fuj ott künn, eső esik javában,
Jó helyem van nékem itt a korcsmában,
A míg megszün a szél és a fergeteg,
Akkorára borom elfogy s nyergelek.

Pusztán lakom, rég nem voltam városban,
Hej még sokkal régebben a templomban.
Mi a patvar, ugy hevülök borától,
Talán bizony üdvözülnék csókjától.

Édes lelkem, ugy szomjazom csókjára,
Adjon nekem csak egyet is próbára;
Higgye meg, hogy jóltevőleg hat reám,
Lássa csak: mint esenkedik értte szám.

Földerült már, megszünt a szél s fergeteg,
Kincsem, lelkem korcsmárosné elmegyek.
Nincsen pénzem kifizetni a borom,
Itt egy pár csók ezt zálogba’ itt hagyom.

*) E költeményt Vargha Károly szemlaki községi tanító úr szívességéből közöljük, ki Petőfi István irodalmi hagyatékát lekötelező előzékenységgel társaságunk rendelkezése alá bocsátotta. Petőfi István kötete Versek, hadjárati és úti jegyzetek címet visel s egyes darabjainak összegyűjtése minden valószínűség szerint arra az időre tehető, melyet Petőfi a szabadságharc leveretése után, mint közkatona, Schleswig-Holsteinban töltött. A gyűjtemény ma már meg van rongálva s belőle a hadjárati s úti jegyzetek hiányzanak. Ezek képezhették a kötet közepét; végén „idegen szavak” jegyzékével találkozunk, annak bizonyságául, hogy Petőfi István katonáskodásának szomorú napjait önképzésére igyekezett fordítani. A versek (nagy részben ifjúkori kísérletek) erősebb költői érről ugyan nem tanúskodnak, de igaz,őszinte hangjukkal itt-ott figyelmet keltenek, szerzőjük nevénél fogva pedig mindenesetre érdekesek. E körülmény bírt minket arra, hogy közülök egy párt a Koszorú olvasóinak is bemutassunk.
Sz.

(Forrás: Koszorú – A Petőfi-Társaság havi közlönye III. kötet, 1880. - Bp., Rautmann Frigyes kiadása)