Őszi szellő mint ha sírna,
Őszi napfény száll a sírra:
Lenn a sírban pihen szépen,
Ami szép volt völgyön, bércen.
A természet zokog, jajgat,
Érzi azt a nagy fájdalmat,
Mely iszonyún való, igaz,
Oh, mert rá nincs gyógyszer, vigasz.
Rózsabokor könnye csordul:
„Mi lett az én illatombul?”
Zokognak az erdők, bércek:
„Hová lett a madárfészek?”
Patak vize bús hangot ad:
„Hova tették forrásomat?”
Szomorúfűz így kesereg:
„Ide hagytak a levelek!”
A felhő sem hoz már vihart:
„Ki vette el villámimat?”
S búja felhat az egekig:
Csöndes eső permetezik.
Erdőn, bércen, rónaságon
Halottas ágy, csöndes álom,
S gyászban földi, égi tájak:
Mintha engem siratnának!
Őszi napfény száll a sírra:
Lenn a sírban pihen szépen,
Ami szép volt völgyön, bércen.
A természet zokog, jajgat,
Érzi azt a nagy fájdalmat,
Mely iszonyún való, igaz,
Oh, mert rá nincs gyógyszer, vigasz.
Rózsabokor könnye csordul:
„Mi lett az én illatombul?”
Zokognak az erdők, bércek:
„Hová lett a madárfészek?”
Patak vize bús hangot ad:
„Hova tették forrásomat?”
Szomorúfűz így kesereg:
„Ide hagytak a levelek!”
A felhő sem hoz már vihart:
„Ki vette el villámimat?”
S búja felhat az egekig:
Csöndes eső permetezik.
Erdőn, bércen, rónaságon
Halottas ágy, csöndes álom,
S gyászban földi, égi tájak:
Mintha engem siratnának!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése