Az elmulás borús fuvalma
Végig sohajt a zöld gyepen –
Ah, minden ami itt tenyészik,
Nékem ma már oly idegen.
Oly idegen a hölgyközönség,
Oly idegen mind, mind a ló
S hogy Smith zsoké jó ismerősöm,
Ez sem nagyon vigasztaló.
Hol van ma már a régi gárda,
A régi dáma-koszorú?
Alig maradt meg egy belőle
S az is fölöttébb szomorú.
A nagy tribün, a barna szék-sor
Olyan magányos, elhagyott...
Csak néha látsz e turf-tejúton
Egy orféumi csillagot.
A nagy zsokékrul, nagy lovakrul
Ma már csupán legenda szól –
Nagy Tókiónk, a derby hőse –
Még ő se futkároz ma jól.
A Welter-handicap siralmas
És untató a Nursery
S a Claiming-Stakes, hogy mily keserves
Tollam leírni sem meri.
Már oly kopott e szép mulatság
És oly kopott a tarka dressz
S mindenki, elmerengve kérdi:
„Hat órakor már vége lesz,”
Ásítva ül nyeregbe Bulford
És mind a ló ásítva fut,
Megnyitva minden pillanatban
Egy-egy lokális vaskaput.
Eszembe jut, míg itt bolyongok,
Az ismerős szép, agg rege
Hogy, amit itt látsz, óh halandó,
A lótenyésztés érdeke.
(Forrás: Lóverseny 30-31. old. – Erik Kiadó Bp., 2005.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése