Hires lónak lenni,
Nem nehéz e pálya –
Ha az ember, úgy amint te
Kincsem unokája.
Ilyenkor a trainer
Szellőtül is ója
S meg van mindjárt eleve a
Nagy konneksziója.
Megmarad sokáig,
Akármennyit veszt ő,
Szép reményre jogosító
Tehetséges kezdő.
És mikor először
Jutna diadalra,
Száz poéta gyujt körülte
Győzedelmi dalra.
Így jártál te is, te
Előkelő pej mén,
Az orrodat jó sokáig
Csavarta a tömjén.
Mikor híre jött, hogy
Angliába indulsz,
Fejed körül száz akkora
Lett a lói nimbusz.
S amikor levertek,
Csunya volt az érzet!
Elszenvedtünk volna inkább
Még egy Königraetzet...
No de – mondogattuk –
Nem nagy a hibája...
Itthon a nagy István-díjban
Majd kireparálja...
Ki is reparálta
Oly erősen, hogy na!
Egyre több lesz a blamázsi,
Ahelyett, hogy fogyna.
Bátor messze maradt
Mögötte a víg Watts,
De lehúzta csúnya mód egy
Ifju stréber: Ignácz.
Csúnyán lefülelte
A legendák hősét,
Oda minde lói-nimbusz,
Oda a dicsőség!
Mondják, még az éjjel
A boxjában otthon
Egy idegen Tókiónkat
Jól elverte titkon.
És az idegenben
Többen fölismerték
Halhatatlan Kincsemnek a
Hazajáró lelkét!
(Forrás: Lóverseny 32-34. old. – Erik Kiadó Bp., 2005.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése